Lovasberény Község Önkormányzata 2014 nyarán pályázatot nyújtott be a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/N Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című konstrukciójára annak érdekében, hogy napelemes villamosenergia termelő rendszereket telepítsen az Európai Unió támogatásával a polgármesteri hivatal, az óvoda, az orvosi rendelő, valamint a sportcsarnok épületére a villamosenergia fogyasztás megújuló energiaforrásból történő biztosítása céljából.
A pályázatunkra vonatkozóan támogató döntést kaptunk, ennek eredményeként 21 447 013 Ft vissza nem térítendő támogatást nyertünk el, mely önrész biztosítása nélkül, 100% támogatással biztosítja a beruházás megvalósulását.
A beruházás során a 4 megvalósítási helyszínen összesen közel 30 kW csúcsteljesítményű napelemes rendszer telepítése történik meg. Ezen rendszerek segítségével majdnem 30 000 kWh villamos áramot fogunk évente termelni, melyet az intézményeink felhasználnak, csökkentve ezáltal a hálózatról vásárolt villamosenergia mennyiséget. Projektünkkel hozzájárulunk a környezetvédelemhez is: évente mintegy 27,5 t mennyiséggel csökkentjük hazánk üvegház hatású gázok kibocsátását.
A napelemes rendszereket a közcélú villamosenergia hálózatára csatlakoztatva üzemeltetjük, így azon időszakokban, amikor a fogyasztásunk alacsonyabb, mint a termelés, a hálózatra tápláljuk a villamos energiát.
A projekt kivitelezése 2015. december közepéig tart.
A beruházással lehetőséget biztosítunk a környezettudatos gondolkodás, fenntarthatóság terjesztésére is, a rendszerek természetesen minden érdeklődő számára megtekinthetők, megismerhetőek.
Kedvezményezett: Lovasberény Község Önkormányzata (8093 Lovasberény, Kossuth L. u. 62.)
Projekt címe: Napelemes rendszerek telepítése Lovasberény Község Önkormányzatánál (KEOP-4.10.0/N/14-2014-0380)
Elnyert támogatás: 21 447 013 Ft (100% vissza nem térítendő támogatás az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinanszírozásával)
Közreműködő szervezetek támogatásával valósult meg:
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság
1437 Budapest, Postafiók 328.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(+36 1) 802-4390