RÓNA JÓZSEF
szobrász
1861. február 1-jén született Lovasberényben elszegényedett gabonakereskedő fiaként. A nem csak jóeszű és ügyeskezű, hanem célratörő és szemfüles Róna József a társadalom mélyéből a megbecsült művész rangjára emelkedett.
A család nyomorgott, ezért már gyerekkorában elszegődött inasnak, majd Hentsch Ignác épületszobrász műhelyében lesz tanonc.
A fuvarozástól a patkányírtásig mindent kell csinálnia, ezek mégis sorsdöntő évek életében. Itt tanulja meg a szobrászat technikáit, és azt a gyors és bravúros mintázást, ami későbbi művészetének alapja. Megismeri a magyar művésztársadalom minden rétegét, az ünnepelt kedvenceket és az elfelejtett, lezüllött valamikori reménységeket. Ismeretségi körébe tartozik Feszl Frigyes, a pesti Vigadó építője, Izsó Miklós szobrász, aki ekkor már beteg, Huszár Adolf, akit mérsékelt tehetségéhez képest elhalmoznak megrendelésekkel.
És megismeri Lotz Károlyt festőművészt, aki sikeres és gazdag, kedves bohém és aki Róna József példaképe lesz. Lotz Károly segíti is Rónát, aki 1879-ben állami ösztöndíjjal a bécsi akadémiára kerül.
Az akadémián szívós önműveléssel és szorgalommal igyekezett elnyerni tanárai elismerését. "A könyvtárba naponta eljártam. A nyitásnál én voltam az első, s az utolsó, aki onnan távozott!" Erre kényszeríti szegénysége, hiszen csak akkor tanulhat tovább, ha ösztöndíjat kap, de erre hajtják saját ambíciói is, amelyek a társadalmi felemelkedés és a nemzet szolgálatának vágyából táplálkoznak.
A XIX. század 80-as 90-es évei a magyar szobrászat megszületésének kora. A rohamosan épülő főváros mellett a vidéki városok megbízásai is munkaalkalmat jelentenek, amelyek kezdetben főleg épületszobrok, majd egyre inkább portrék, emlékművek, síremlékek.
1879-1885 között jár a bécsi akadémiára, ahol azt a fajta akadémikus, elbeszélő szobrászatot tanulja meg, amely mitológiai és bibliai témákból merít, de már elszakad a klasszicizálástól. Egy anekdotázó szalon-zsáner szobrászat bontakozik ki, felgerjedt faunokkal és incselkedő nimfákkal, mintázófája szatírjátékok fékevesztett erotikus túlfűtöttségét és szabadosságát kelti életre. Az 1860-as évektől kezdve hihetetlenül népszerű lesz ez a vaskos, gyakran közönséges, a nézőre bizalmaskodóan kikacsintó szobrászat.
1885-ben elnyeri a berlini Beer-féle ösztöndíjat egyéves római tanulmányútra. Itt aztán őt is utoléri az Olaszországba zarándokló fiatal művészek végzete: Michelangelo közelsége, a nagy művészet nyomasztó tökéletessége teljesen megbénítja. Úgy érzi, hogy semmit nem tud alkotni, mert nem érdemes. Azt a kevés művét, amit itt készít, azt is összetöri.
1886-ban tér haza. Már Bécsben jó barátságba kerül Bródy Sándorral, aki elismeréssel ír róla, és Kiss István építésszel, aki több épületére is vele készítteti a díszítőszobrokat, így például a veszprémi megyeháza timpanonjába, vagy a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum homlokzatára. Számos pesti ház, többek között az Andrássy út 62. is őriz Róna-szobrokat. Nagy munkája volt a Vígszínház külsejének eredeti plasztikai díszítése.
A millennium körüli években mintázza az első, egészalakos köztéri Kossuth-szobrot (1898 Miskolc), majd még kettőt mintáz a politikusról (1902. Szeged, 1907. Rozsnyó). Ő készíti Klapka György síremlékét a Kerepesi temetőben (1894.), és emlékművét Komáromban (1896.), Zrínyi Miklós szobrát a Köröndre (1902), Erzsébet királynéét Gödöllőre (1901.) Fő műve, Budapest egyik legismertebb emlékműve, Savoyai Jenő lovasszobra a budai várban (1896-97., felállítva 1900-ban). Ez a szobor eredetileg Zenta város megrendelésére készült, de a város nem tudta kifizetni. Végül maga Ferenc József vásároltatta meg, és jelölte ki helyét a királyi palota Dunára néző homlokzata előtt.
A nagy emlékművek mellett szinte csak pihenésként, kedvtelésből csinálta kisebb szobrait, vagy például Kossuth Lajos portréját, amelyet porcelánban sokszorosítva is árultak.
"Mint szalon-plasztikus úttörő voltam nálunk s az is maradtam jó ideig. A többiek mind utánam jöttek. Művészi érzék mindenesetre kellett az ilyen szobrok elkészítéséhez, de még nagyobb művészet kellett ahhoz, hogy valaki el is adja a munkáját..." Így aztán gipszben sokszorosítja faunjait és nimfáit, sőt a Savoyai-szobrot és domborműveit még kandallódíszként is árulja.
Ezek a szobrok és szalonok, amelyeket egy évszázadon keresztül elviselhetetlennek éreztünk, ma már lenyűgöznek. Megtanultuk becsülni a banalitások báját, amit egykor izléstelennek tartottunk, ma már szórakoztató. Róna Józsefnek hosszú élet adatott, amelyben sikerek kudarcokkal váltakoztak, de egyénisége mindig megteremtette az egyensúlyt közöttük. Nagy bánata volt, hogy monumentális szoborpályázatokon csak díjakat nyert, de a megbízásokat mindig mások kapták. Az általa létesített és eleinte jól jövedelmező bronzöntőműhely csődbe jutott, házát is el kellett adnia, de mindig talpraállt. Ha nem volt emlékmű-megbízása, készített síremlékeket (Telepy Károly, Erkel Sándor). A szalonplasztikáról át tudott térni a népies zsánerre, a bravúros, neobarokk formákról a hűvös klasszicizmusra.
Aktívan részt vett a művészeti közéletben, szervezője volt a nagy külföldi kiállításoknak, és társrendezője a különféle monumentális szertartásoknak Munkácsy temetésétől IV. Károly koronázásáig.
Sokan szerették és ő élvezte ezt a szeretetet. Öregkorára maga is olyan lett, mint egy megkomolyodott faun.
1939. december 31-én halt meg Budapesten.
(Nagy Ildikó, a Szent István Király Múzeum 1994-ben rendezett Róna József kiállítására kiadott katalógusában megjelent tanulmánya alapján.)
MORITZ GOTTLIEB SAPHIR
szatírikus német író, újságíró
Károly János "Fejér vármegye története" című 1901-ben megjelent könyvében ezt olvashatjuk róla: Saphr Móritz Gottlieb, akit eredetileg Mózesnek hívtak, humorisztikus és szatírikus német író, újságíró. Korának nevezetes és utolérhetetlen élcelődője és szójátékosa volt. Még ma is ismerünk sokat találó élceiből és hasonlataiból, melyek nem csak hogy nem kímélnek senkit, de nyíltan el sem mondhatók.
Lovasberényben született 1794. február 8-án zsidó szülőktől, kik helyi kereskedők voltak. Kezdetben a Talmudot tanulmányozta Prágában, majd az irodalomhoz fordult, 1821-ben kiadta első költeményeit (Poetische Erstlinge cím alatt).
Aztán Bécsbe ment, s a Bäuerle által szerkesztett Theater Zeitungban önté ki élceinek egész áradatát, melyek nem csak szabadságra vallottak, de kíméletlen élüknél fogva Metternich környezetének is kellemetlenné váltak.
Emiatt 1825-ben kitiltották Bécsből és Berlinbe költözött, ahol 1826-ban a "Berliner Schnellpost" és 1827-ben a "Berliner Kurir" című lapokat adta ki, melyeknek botrányos tartalma miatt az udvar előtt is megtűrhetetlenné lett, és Münchenbe költözött. Itt a "Bazar" és a "Deutscher Horizont" című lapokat adta ki, 1830-33; de megsérté a királyt, minek következtében a kormány arra ítélte, hogy a király képe előtt bocsánatot kérjen. Ezt meh is tette, s miután Párizsban is megfordult, a bajor kormánytól 1832-ben, amely évben protestánssá is lett, az udvari színháznál intendánsi tanácsosi állást kapott.
1834-ben Bécsbe jött s 1837-ben alapítá a "Humoriszten" című lapot, mely a 48 előtti bécsiek kedvenc lapja volt. Idővel azonban, t.i. a 48-as korszak más áramlatba ragadta az embereket; a szabadság szelleme érintette meg a szíveket, Saphir észrevette, hogy közönségét érintetlenül hagyják maró élcei, hogy elfordulnak tőle, hogy kiment a divatból, visszavonult a Bécs melletti Badenbe, ahol 1858. szeptember 5-én halt meg.
Egyik jellemzője azt írja róla: ha Saphirban többa férfias vonás, erkölcsi komolyság, úgy fajának Aristofánese lehetett volna, de így minden szellemessége mellett bár művész volt a szójátékok szövésében, és az élcek rögtönzésében, nem állított magának irodalmilag maradandó értéket. Összes munkáját kiadták Brünnben 1877-ben Iratai cím alatt.
(Spindler Tamás gyüjtése)
SZIGETI (SZARKA) JÓZSEF
nótaszövegíró
1913-ban született Lovasberényben. Első szövegei 1936-ban születtek, és egyszerre két nagysikerű nótájával keltett feltűnést. A "Vándorfelhők fenn az égen" című nóta szövegét édesanyjához írta, és abban a szülői ház utáni vágyakozása mellett, őszinte képet fest az akkoriban faluról a fővárosba került munkásfiatalok nehéz és küzdelmes életéről. Ezzel egyidőben született "Valamikor néked vittem minden nyíló orgonavirágot" kezdetű szövege hasonlóan szép sikert aratott. Mindkét nóta zenéjét Morvay Károly szerezte.
A hatvanas évek végén írta a "Menj csak tovább utadon" (zeneszerző Babos Károly) című szövegét, amelyhez egy kis történet fűződik. A szövegíró egyik este kisebb társasággal abba a kávéházba tért be, ahol Kozák Gábor József zenekara muzsikált. A prímás szünetben odaült az asztalához, és kérdezte, hogy melyik nótáját szeretné hallani.
Menj csak tovább utadon - felelte Szigeti. - Megyek - válaszolta huncut mosollyal a prímás, majd rázendített az említett nótára. A szövegíró további ismert szerzeményei: "Ahol te vagy szép az élet" (zene: Jolsvay Vilmos), "Megérett a repce" (zene: Szaucsek István), "Te hoztad a boldogságot", "Úgy még sosem volt" (zene: Szántó Ferenc).
1977. december 5-én halt meg Budapesten.
(Spindler Tamás gyüjtése)
MARTON SÁNDOR
pedagógus, irodalomtörténész
1868. szeptember 3-án született lovasberényben. A budapesti egyetemen szerezte tanári diplomáját 1896-ban. Tanított Gyönkön, Debrecenben, 1895-től 1928-ig Kecskeméten a református kollégium tanára volt. Tevékeny szerepet játszott Kecskemét irodalmi életében. Főleg Katona Józsefre vonatkozó kutatásokat végzett, hosszú ideig volt a Katona József Kör főtitkára.Fő művei: A gályarabok (1895), A kurucvilág énekekben (1905), Katona József Költői öntudatossága (1930).
1940. január 15-én Kecskeméten halt meg.
(Spindler Tamás gyüjtése)
BRUST DÁVID
textilkereskedelmi cég és textilüzemek alapítója
1846. augusztus 21-én született Lovasberényben. 1873-ban alapított cége rövid idő alatt az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb kereskedelmi vállalatává fejlődött. 1898-ban gyárat alapított, 1920-ban pedig a Hazai Cérnagyár Rt-t, melynek haláláig elnöke volt. A magyar konfekcióipar kezdeményezője és fejlesztője. Egyike volt azoknak, akik az üzleti életben a magyar nyelvet általánossá tették.
1931. október 22-én Budapesten halt meg.
(Spindler Tamás gyüjtése)
FELEKY SÁNDOR
költő, műfordító
1865. október 31-én született Lovasberényben. Orvos volt, Budapesten avatták orvosdoktorrá. 1893-ban a főváros kerületi, 1910-ben tisztiorvosa. Egészségügyi, orvosi szakirodalom mellett szépirodalommal is foglalkozott. 1911-ben a Petőfi Társaság tagja lett. Lefordította és kiadta Leanu költeményeit (Szeged 1930), valamint fordított német balladákat és románcokat is (1905).
Fő művei: Vándorfelhők (versek 1900), Árnyak és sugarak (versek 19003), Az én mezőm (versek 1912), Őszi szántás (versek 1930), A.B.C. Az egészség könyve versekben és képekben (1930), Hogyan éljünk nyáron, télen? Kis varsekben elmesélem... (1937), A nádpálca (verses elbeszélés 1938).
1940. szeptember 1-jén Budapesten halt meg.
(Spindler Tamás gyüjtése)
KOVÁCS GUSZTÁV MIHÁLY
operatőr
1895-ben született Lovasberényben. A Thália filmvállalat munkatársa volt. Fivérével, Kruppka Andrással 1915-ben megalapította a Krupka Filmlaboratóriumot.
1916-ban átment az Uher Filmgyárhoz, majd a Corvin Filmgyár operatőre lett. 1924-ben alapította a KOK laboratóriumot, 1926-ban pedig saját laboratóriumát. 1927-ben Faludi Sándorral társulva létrehozta a Kovács és Faludi Filmlaboratóriumot. Találmánya alapján 1936-ban kezdte meg a laboratórium a külföldi filmek szinkronizálását.
Legfontosabb filmjei, amikben operatőrként közreműködött: Mire megvénülünk (1916), Szent Péter esernyője(1917), A csikós (1917), Fehér rózsa (1917), A csodagyerek (1920), A megbűvöltek - Katalin (1921), Terike (1924), Holnap kezdődik az élet (1924).
Néhány filmnek ő volt a rendezője is: Imádság (hangos rövidfilm 1930), Nevető Budapest (1930), Budapesti hangos filmkabaré (1931).
1945 után elhagyta Magyarországot, Melburne-ben (Ausztrália) halt meg 1969-ben.
(Spindler Tamás gyüjtése)
FARKASS KÁLMÁN
gépészmérnök
1859. november 17-én született Lovasberényben. Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1884-ben, majd a komáromi kultúrmérnöki hivatalba került. 1892-től mint az Országos Vízépítési Igazgatóság munkatársa a közegészségügyi mérnöki szolgálat egyik megszervezője, majd vezetője lett. Több ízben járt külföldi tanulmányúton.
1900-ban a párizsi világkiállítás szervezésével részt vett a nemzetközi közegészségügyi és demográfiai kongresszuson. Tanulmányai és cikkei föleg a Vízügyi Közleményekben és a Magyar Mérnök- és Építészegylet kiadványaiban jelentek meg. "A síkterületen fekvő és vízfolyásoktól távoleső hazai városok csatornázása" című tanulmányát a Mérnöki Egylet 1896-ban aranyéremmel tüntette ki.
1953. január 28-án halt meg Budapesten.
(Spindler Tamás gyüjtése)
MARTON GÉZA
jogász
1880. március 9-én született Lovasberényben. Hazai és külföldi jogi tanulmányok után 1907-től a máramarosszigeti, 1919-től a kecskeméti református Jogakadémián tanár, közben 1913-ban Budapesten egyetemi magántanár. 1921-től a debreceni egyetemen tanít.
Római joggal és polgári joggal foglalkozott, a kártérítési felelősséggel kapcsolatos kutatásai nemzetközi viszonylatban is jelentősek. Munkatársa volt a Szaldics-féle Magyarmagánjog című gyűjteményes munkának. Idegen nyelven megjelent munkái nevét külföldön is ismertté tették. 1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. 1957-ben munkássága elismeréséül Kossuth-díjjal tüntették ki.
1957. december 27-én Budapesten halt meg.
(Spindler Tamás gyüjtése)
BERÉNYI (SZAHLINGER) ANTAL
drámaíró
1829-ben született Lovasberényben. Fejér megyében volt földbirtokos. 1855-ben két tragédiáját mutatta be a Nemzeti Színház (Vak Béla, Kálmán király).
Az 1901-ben megjelent Fejér vármegye története című Károly János által írt könyvben olvashatjuk:
"A másik szülöttje Lovas-Berénynek a magyar drámai irodalmat szolgálta Szálinger írói néven Berényi Antalnak hívták, édesanyja utóbbi időben urasági alkalmazásban volt. Midőn kocsin a városba utazott, az érdi Pelikán vendéglőtől vezető lejtős úton elragadták a lovak s ő leugorván a kocsiról szörnyet halt. Végső vonaglásában Téténybe vitték, hol el is temettetett (1856). Sírját, melyet egy egyszerű vörös márvány kereszt jelez, halottak napján plébános koromban virágokkal díszítettem, egy alkalommal Komócsi Józsefet is elvezettem oda, s jelen volt a Requiemen, melyet édesanyja alapított a tétényi pleb. templomban."
(Spindler Tamás gyüjtése)
FELEKY HUGÓ
orvos, urológus
1861. március 14-én Lovasberényben született. 1885-ben szerezte orvosi oklevelét, 1898-ban a férfi ivar- és húgyszervek bántalmainak gyógytanából magántanár.
A budapesti poliklinika urológiai osztályának főorvosa. A nemi betegségek elleni küzdelem céljából létrehozta a Teleia egyesületet, amelynek rendelőintézetében ő látta el a főorvosi teendőket.
Az Urológia című szaklap szerkesztője. 1932. augusztus 20-án Budapesten hal meg.
(Spindler Tamás gyüjtése)