Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház

 

imahazA lovasberényi gyülekezet története:

 
Lovasberényben 1910-től vagyunk adventisták. Kis csoporttal, gyülekezettel kezdődött. Évekig 10 fő alatt, majd évtizedeken át 10 és 20 fő között volt a taglétszám. A nyolcvanas évektől gyors növekedés jött létre, amely később szükségessé tette egy nagyobb terem, majd egy imaház építését. 1999-ben találtunk egy alkalmas helyet imaház építésre a Vásár utca 19-ben. A megvétel, átírás, tervrajz, engedélyek megvalósulása után Isten segítségét kérve 2001-ben kezdtük el az építkezést. Április elsején tettük le az alapkövet.
 
Az anyagiak nagy részét Egyházunk biztosította, míg a kivitelezést majdnem teljes egészében a helyi gyülekezet végezte. Nagyon örülünk, hogy elérkeztünk az építkezés befejezéséhez és az átadásához. Szeretnénk, hogy ezen imaházban folyó minden szolgálat Isten dicsőítését, a gyülekezet örömét, lelki fejlődését és egész községünk, embertársaink javát szolgálná.
 
 
Kik az adventisták?
 
A "hetednapi adventista" elnevezés két fontos bibliai tanításból fakad. "Hetednapi" — Utalás a szombatra, ami a hét hetedik napja történelmileg és bibliailag. Mivel a Bibliában nincs utasítás a szombat vasárnappal való felcserélésére és Jézus is szombatot ünnepelt, a hetednapi adventisták továbbra is a szombatnapot ünneplik Isten nyugalomnapjaként.
 
"Adventista" — Utal Jézus Krisztus második eljövetelére, ami az emberiség legnagyobb reménysége és az Újszövetség egyik központi tanítása. Jézus bűntelen életet élt a földön, önmagát adta áldozatul, maghalt, majd miután feltámadt, a mennybe ment. Hiszünk abban, hogy az örök élet a Krisztusba vetett hit által kezdődik. Amikor elfogadjuk életét és helyettünk való halálát, örömmel várhatjuk, hogy beteljesíti ígéretét, és a mennybe visz bennünket, amikor újra eljön.
 
 
Adventisták és a Biblia
 
A hetednapi adventisták olyan keresztények, akik Jézus Krisztusra és a Bibliára alapozzák hitüket. Az egyház minden hitelve megtalálható a Szentírásban. Hitünk lényege Jézus, aki hite alapján igaznak nyilvánít és családjába fogad mindenkit, aki él ezzel - ígérete szerint.
 
 
A világ szükségleteinek kielégítése
 
A hetednapi adventisták elkötelezettek a humanitárius szolgálatban, a keresztény oktatásban, keresztény egészségügyi szolgálatban és abban, hogy ingyen megosszák az evangéliumot minden emberrel, baráti keresztény közösséget ajánlva fel. Programokkal segítenek azoknak, akik le szeretnék győzni a rossz táplálkozási szokásaikat, a dohányzást, alkoholizmust és drogfüggőséget. Számos nyári táborral és programmal segítjük azokat, akik szeretnék megerősíteni családi életüket, házasságukat és Istennel való kapcsolatukat.
 
Az egyház számos neves kórházat és szanatóriumot is fenntart a világ minden táján.
 
A Hetednapi Adventista Egyház működteti a világ legnagyobb protestáns egyházi iskolarendszerét a világon.
 
 
Világszéles egyház
 
Jelenleg (2005-ben) közel 14 milliónyi megkeresztelt tag, egyéb rendszeres látogatókkal együtt pedig mintegy 25 millió ember része az egyháznak, és a világnak szinte minden országában jelen vannak tagjaink.
 
 
Állandó Istentiszteleti időpontok a lovasberényi gyülekezetben:
 
Péntek este: 18.00
(A napnyugtához igazodva változik az időpont.)
 
Szombat délelőtt: 9.30 Szombatiskola
(Bibliai közös tanulmányozás minden érdeklődő számára.)
 
Szombat délelőtt: 11.00 Igehirdetés
 
Szombat délután: 15.00 Igehirdetés és egyéb szolgálatok.
 
Egyéb alkalmak: minden hónap első vasárnapján
de.: 9.00 — 12.00-ig Bibliai és kézműves foglalkozás
 
Minden év nyarán:
1 hetes Ének és zenei tábor
1 hetes Bibliai és kézműves tábor
 
(Az oldal a Hetednapot Ünneplő Adventista Egyház lovasberényi gyülekezetétől származó adatok alapján készült.)