Köszöntő

 
polgarmester


Tisztelt Látogatónk!

 
Köszöntöm Lovasberény honlapján, megköszönve érdeklődését mellyel megtisztelt bennünket!
 
Biztosíthatom, hogy érdeklődése nem lesz hiábavaló hiszen természeti és kulturális értékeink színvonalas programot nyújtanak Önnek.
 
Településünk a Velencei hegység - Vértes zöldfolyosó közepén helyezkedik el. A Velencei-tó háttértelepüléseként több nevezetességgel is büszkélkedhetünk.
 
Természeti értékeink közül az erdő, a Kazal-hegy, a szőlőhegyi mélyutak, az angolkert, a Hársfás út, a gesztenyesor, mind-mind a természet egy-egy csodája. Szépségük, s a környezetükből áradó nyugalom felüdülést nyújt az odalátogatóknak.
 
Épített természeti értékeink közül elsőként szeretném megemlíteni a két bronzkori földvárunkat, Mihály-vár és Szűz-vár, melyeket már részben feltártak, a leleteket a Fejér Megyei Múzeumban kiállították.
 
Településünk meghatározó műemléke a Cziráky-kastély, a mellette lévő kápolnával, s a János hegyen lévő Cziráky-körpincével.
 
A település nevezetessége még a Katolikus és Református templom, valamint a 90-es években helyreállított zsidó temető, példázva az egykoron élt emberek békés egymás mellett élését, egymásra utaltságát.
 
Méltán számíthat érdeklődésre a Csikváry Faluház, melyben az elmúlt századok tárgyi emlékeit gyűjtötték csokorba.
 
Művészeti értékeink gyöngyszeme a „Lenke Galéria”, megtekintése maradandó élményt nyújt.
 
Hagyománya van az évente megrendezésre kerülő festőtábornak. A táborban készült alkotásokból szervezett kiállítással zárul a többhetes alkotótábor.
 
Kulturális programok között számos érdeklődésre méltó rendezvény van, a szüreti bál színes kavalkádjával, hagyományőrző felvonulásával tűnik ki a rendezvények sorából. Hegyközség szervezésében megrendezett borverseny a helyi termelők részvételével, patinás, gyönyörű környezetben, a körpince előtti platón, gyönyörű rálátással a településre, feledhetetlen élmény.
 
A kulturális programok mellett fontos megemlíteni a település sportéletét. A Lovasberényi TE egyesületén belül, több szakosztály is működik. A szakosztályok foglalkoznak a fiatalok egészséges életmódra való nevelésével. Ez a tevékenység felöleli az óvodás kortól a felnőtt korig a sportolni vágyók képzését, fejlesztését. Az idősebb korosztály sportolási lehetősége is megoldott gondoljunk csak a teremfoci bajnokságokra. Az egyesület vár minden sportolni vágyót kortól, nemtől függetlenül.
 
Az itt élő emberek szorgalmát példázza a települést körül ölelő szántók gondozottsága. A növénykultúrák sokszínűsége méltó keretet biztosít településünknek.
 
A felüdülésre, nyugalomra vágyók a Lovasberényi Üdülőszállóban pihenhetik ki fáradalmaikat. Gyönyörű parkjával békés nyugodt környezetet biztosítva a pihenni vágyóknak. Változatos programjaik az évszakokhoz igazodnak. Remek túrázási lehetőséget nyújt a környező erdő.
 
Aki a felüdülés, pihenés más formáját választaná annak ajánlom horgásztavainkat. Többségüknél családi programok, piknikek is szervezhetők, téli időszakban remek korcsolyázási lehetőséggel.
 
Legyen Ön is részese ezeknek az élményeknek.
 
Felfedező barangolásához a település valamennyi lakója nevében, jó szórakozást kívánok !



Szili Miklós
polgármester