2017. szeptember 2. Lecsófesztivál

Ha szeptember első hétvégéje, akkor Lecsófesztivál. A reggeli eső kicsit megijesztette a résztvevőket, de 9-re elállt, még a nap is kacérkodott velünk és a park megtelt gyerekzsivajjal.

A parkban a szokásos lecsófesztivál hangulat vette kezdetét. Sátorállítás, tűzrakás, majd lecsó- és kolbászillat lengte be a parkot. Most is megelevenedett meseszereplők várták a túrázókat a 12 meseállomáson. Nem csak a gyerekek, a felnőttek is jól szórakoztak a túra közben. A meseszereplők, akik nagyon komolyan vették feladatukat, elbűvölték a kicsiket.

A lecsófőző versenyben 10 csapat vett részt, majd a zsűri nehéz döntése alapján a legjobbak jutalomban részesültek.

A megérdemelt ebéd után csapatokba rendeződve ügyességi, gyorsasági versenyeken mérték össze erejüket a résztvevők.

Ez a nap felhőtlen szórakozásról, vidámságról, barátságról és az összefogásról szólt. Többen, többféleképpen nyújtottak segítséget, köszönet érte mindenkinek.

Köszönet az ötletgazdának, a rendezvény főszervezőjének, Kiss Mariannak!

Horváthné E. M.